A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vál. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 20., csütörtök



Zsolt 22 (21), 2

Isten a pszichiátrián lakik.
Ismeri a fehér vaságyak,
steril lepedők,
rácsos félelmek getsemani kertjét.
Csíkos pizsamájában borostásan
bolyong és nem találja,
melyik kórterem az övé.
Vagy kiabál, hív valakit,
de senki nem tudja,
ki az, aki szólít.
Akár amikor azt hitték,
Illést hívja.

               Tompa Zsófia

2018. augusztus 15., szerda

A Meglepetés Színház 3. váli nyári tábora


Edzőtábor 2018

A szakmai edzőtáboraink, évről évre,  egymást múlják felül! Idén sem volt ez másképp! Úgy tűnik, hogy Vál, immáron harmadik alkalommal is, valamilyen módon jelentett Változást a társulatunk életében.
Második táborunk IRÉN nélkül, mégis IRÉNNEL!
Számomra ez a tábor a veszteségek és nyereségek tábora volt.
 Azt gondolom, hogy a veszteség idővel nyereséggé Változik, és ez elsősorban rajtunk múlik. Azokon, akik megélik, átélik ezeket a veszteséges és nyereséges helyzeteket, szituációkat.
Veszteség: Mindazok, akik nem tudtak velünk lenni.
Nyereség: Szeretet közösség, egymás nehézségeinek hordozása, szolgálat egymásért, újabb rögtönzési technikák kimunkálása, egy magasabb szintre lépés ezáltal.  András, Zsuzsa, Pali, M. Márti
Talán elcsépelt szlogen és talán egy kis plagizálás, de nekem ez most nagyon idevaló:
EGY MINDENKIÉRT, MINDENKI EGYÉRT!
Hálát adok Istennek ezért a négy napért!


Petus Márta



 Fotók: Petus Pál

A program a II. kerületi önkormányzat támogatásával valósult meg.

2017. augusztus 22., kedd

Váli morzsák - 8. rész

Szavak helyett


Marci iskolai tanulmányai alatt színjátszó körökben vett részt, gálaműsorokon lépett fel, jelenleg a Pervinka Népmeseszínház tagja. A Meglepetés Színház társulata meghívására idén első ízben táborozott velünk.





"Hosszú ideje, állva, ülve, fekve, Budapesten, vízparton próbálom, de nem megy szavakba önteni azokat az élményeket, amiket veletek éltem át. Amint hazaértem magától jött a Psalmus Hungaricus... Ennél hitelesebben nem tudom magamat kifejezni, azóta is sokszor újra és újra felteszem."

https://www.youtube.com/watch?v=5gYZoC3GmR8








(Nagyon mély és ihletett pillanatok sűrűsödtek a tábori négy napban. A komoly munka mellett jelen volt azért a jókedv is. Jóízű beszélgetések, reggeli torna, a terített asztal örömei és a közös étkezés -sőt a terítés és az étkezések utáni rendrakás-, az együttlét felhőtlen öröme gyakran varázsoltak felszabadító, boldog nevetést az arcokra. Mint itt is... - a szerk. :-) )

2017. augusztus 4., péntek

Váli morzsák - 7. rész


   András sorait olvasva visszatér a tábori napok varázsa. Katartikus pillanatokat idéz meghitt hangú levelében.

András a csoport bal szélén a váli napsütésben :-)

Kedves barátaim ! 

Elnézést kérek, hogy én csak ily megkésve   „görgetem” elétek a morzsáimat.  Az eddigi nyári táborok közül ezt élveztem a legjobban. Kezdetben volt bennem egy kis aggodalom, mert én nem elsősorban  a rögtönző színészi mesterség  gyakorlásáért mentem, hanem miattatok.  Egyszerűen csak azért, hogy együtt legyünk és gyönyörködhessem bennetek, mert nagyon nagyra értékelem azt, amit csináltok. Aztán végül is szépen belefolytam a játékba, mert sikerült az együttlét részének és nem feladatnak tekintenem.

Feltöltődtem Veletek,  a baráti légkör  feloldotta a gátlásaimat. Igaz, csak két napot voltunk együtt, de azalatt is sok emlékezetes és megható pillanatot megéltem. Nagyon szép volt  az a feladat , hogy  mutassuk be egy személyes istenélményünket. Mennyi őszinte és mély kitárulkozás, önvallomás, dráma és katarzis!! Megható volt, ahogy  Béla megerősítette köztünk Irén jelenlétét és csendesen szolgált a kamerájával.  Aztán mivé is lett az  a spontán jelenet, amikor elkérte a társulattól Irén delfines kendőjét! Ahogy  lassan köré fonódtunk, átöleltük és  énekelve simogattuk, az olyan esszenciája volt az emlékező, felemelő és megtartó szeretetnek, ami megmutatta a Társulat igazi erejét!

Aztán megrendítő volt számomra az a játék is, amikor a mennyei színen kellett visszaemlékeznünk a szerepünk szerinti  földi életünkre és erről beszélni a teremtő Atyával. Ami akkor és ott történt –azt hiszem- az mindenkinek a „magánszínháztörténeti” csodája  lehet. Zsófi átlényegült érző és a szeretetlenséget, az elveszettséget sirató Atyaistenné. Én azt hiszem, abban az átlényegülésben valóban az Isten közölt velünk valamit.  Marci bolyongása Júdásként  szintén nagyon megérintett. A centinként arrébbrugdosott fémdoboz hangját még most is hallom.

Aztán eszembe jut még a saját „tanúságtevő” jelenetem a kapott tehetségről. Annyira jó volt, hogy az Istent „megtestesítő” Dudó  kicsit később érkezett és így el lehetett sütni, hogy  még tovább kell  esdekelnem az érintő kegyelemért.

Köszönöm az őszinte és mély beszélgetéseket. Köszönöm, hogy lelkes pártoló tagként is teljes értékűnek érezhettem magam közöttetek. Bocsánat, hogy minden  említésre méltó élményről  és alakításról nem tudok beszámolni.  Túl hosszú lenne, hogy leírjam.

Köszönöm Tündének és Ildikónak, hogy kreatív ötleteikkel, szeretetükkel  és bizalmukkal kihozták belőlünk azt, amire az adott pillanatban képesek voltunk.

Baráti ölelés mindenkinek: András

( Ja, és a közös dobolás, zenélés is nagyon jó volt!!! )




2017. augusztus 1., kedd

Váli morzsák - 6. rész



 Kezdettől a szervezés lelke, mozgató motorja. Munkája kiterjedt a pályázatírás érdemi részétől az apróbb s nagyobb gyakorlati tennivalókon át egészen a fényképes dokumentáció megoldásáig. És miközben minderre figyelt és gördülékennyé tette előkészítő munkájával és folyamatos figyelmével tábori létünket, egyúttal teljes értékű tagja volt a zenészek csapatának. Sorolhatnám még, de inkább beszéljen ő: Márti, az alábbi beszámoló szerzője.

Újra Válon táborozunk


  Hurrá! „A biblia közel jön, nem holt beszéd és régi betű többé” című pályázatunk elnyerte a bírálók tetszését! A II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Közoktatási, Közművelődési, Sport és Informatikai Bizottsága, 130 000.-Ft támogatást nyújtott. A támogatást a következő évadra történő felkészülést megalapozó tábor megvalósításához használtuk fel.
Ha Vál és tábor: logisztika, egyéb szervezések, Márti
Akkor kezdjünk is hozzá: Ki jön? Ki szállítja a cuccokat? Autósok és utasok társítása, csomagolás, pakolás, ki mit hoz a közös étkezésekhez, mi mennyibe kerül, szobabeosztás, ebédek rendelése, ki kér ágyneműt, stb. Levelek sokasága kering a levelezőlistán.
Július 6.-ra azonban minden összeáll. Én korábban érkezem Szent Mihály majorba, hogy a csapat érkezéséig átvegyem a szobákat, a konyhát, és a szükséges dokumentáció is elkészüljön minderről. A major kapuján belépve, kedves társaim is kerülnek. Két kutya kísér a házhoz, ahol személyesen találkozom eddig csak telefonos kapcsolattartóval, Máriával, és a ház gondnokával, Attilával.
Hú! A hivatalos tennivalókat éppen befejeztem és már nyithattam is a kaput az autón érkező csapatnak. Pakolás, hurcolkodás, teremrendezés, szobákban elhelyezkedés, egy rövid megérkezés, találkozás az ismert környezettel és az első ebéd is megérkezik. A táborkezdés logisztikailag megoldva!!!!!
Tábornyitás a kápolnában. Főszerep Péteré és Zsu-é. Bibliai igét választok. Hangosan olvasom, majd megosztom a körülöttem lévőkkel és ők is megszólítanak. Ízlelhetjük, megérintődhetünk az igékkel. Mindezek az igék végig kísérnek bennünket a tábor végéig, a ház valamelyik részén. A kápolnában, szobában, konyhában, a lépcsőházban, a ház falán, a közösségi teremben. Így lakja be a házat és érkezik meg közénk, Isten, Jessua és a Szentszellem.
A négy nap műhelyei alkalmával többször is megjártuk a poklot, a mennyországot, a sötétséget, fényességet, a mélységet, magasságot. A hangszerek társaimmá váltak és általuk teljes jogú alkotó társsá válhattam.
Ildikó, Tünde, akikkel közösen jártuk útjainkat. Megtapasztalva a kitaszítottságot, gonoszságot, a gyűlöletet, a fájdalmat, a gyötrelmeket, a bocsánatkérés, a saját magunkkal való szembenézést. Ilyenek vagyunk emberek. Esendőek, bűnre hajlók, kedvesek, vidámak, szomorúak, szeretetre vágyók.

Sabat: Lehetőségem volt a sabbati gyertyát meggyújtani, és együtt köszönteni a szent szombatot. /fény, bor, kalácstörés, só/ és elbúcsúztatni. /bor, illatos fűszerek, fonott gyertya, körmünkön a fény tükröződése/ Elmondhattam a csodálatos áldásokat, imákat és elmondhattam mindazt, amiről szólnak ezek a szokások, szertartások.
Testi-lelki felüdülés: Föld, víz, levegő, zene, mozgás, a testünk mozdulataink megélése. Hullámzás testben és lélekben. Hempergés a selymes fűben. Gurultunk, másztunk, kúsztunk, így keresve egymást, néha egymásba gabalyodva. Milyen jó is kicsit a föld közelébe lenni, érezni a fű illatát, a föld göröngyeit. Ez az idézet jutott eszünkbe, „lomha földi békák szanaszét görögnek.” Jó ott a földön lent lenni és elengedni a kötöttségeinket.
Még egy kis morzsa: Péter a kőszikla, levendula illat, báj, szépség, nőiesség ez Zsu. Marci-Júdása és Marci, Éva-Júdás, és Zenta mint föld és anya és a csodás bibliai ige olvasása. Ildikó- Tünde, akikkel együtt jártuk be a poklot és a mennyországot, akik figyeltek, izgultak, sírtak örültek velünk. Márti, mint értő és érző néző, és drága Béla a kamerával, aki megidézte Irént a kedvenc kendője mögött állva. Julika az örök fiatal és a tuti megmondó és gondoskodó. Sziszi, Dani Ádám és Évája?! Zsófi Kajafása és házasságtörő asszony játéka, a megvetettség-gonoszság gyötrő fájdalma. András apasága-fiúsága, Misi zenéje, milyen jó volt köztetek, lenni, együtt lenni! Köszönöm!
Jó volt újra Válon lenni. Köszönjük a lehetőséget a Szent Mihály major tulajdonosainak, kedves házigazdáinknak, és a mindennapi gondoskodást Attilának, Máriának!

2017. július 18., kedd

Váli Morzsák 3.


Mielőtt folytatnánk, térjünk még  vissza egy pillantásra a FÖLD-höz, az ő fájdalmaihoz. Ránézhettek a jelenetbeli megsebzett, szenvedő Föld arcára:

Fotók: Petus Pál

 ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

Jézus a porba ír...

Sziszi:

"A házasságtörő asszony történetét játszottuk, amit most Jézus szerepéből élhettem át.

- Megkövezni! Megkövezni! Az ilyen ringyót meg kell kövezni! - ordította egy csapat fenevad, és rángatta a halálra rémült szerencsétlent.
- Az vesse rá az első követ közületek, aki még nem vétkezett.
Jézus a porba ír. Sokáig, nagyon sokáig. Mert az a sok felbőszült, magát különbnek tartó ember mind küszködik most a tükörrel, amit elé tartottak.
Van, aki elfoglaltságra hivatkozva elsiet. Van, akiben feltámad az együttérzés. Van, aki bocsánatot tud kérni. Meglátja az embert önmagában - és a másikban.

Jézus a porba ír. Sokáig. Nagyon sokáig. Mikor mindenki elmegy, odalép az asszonyhoz, és fölemeli. Ez a pillanat megdöbbentett. Az asszony arca. Már alig élt. Nem volt ő irigylésre vagy gyűlöletre méltó. Fájt, mélyen átjárt a szenvedése. A ruhámmal letöröltem a könnyeit.
- Én sem ítéllek el. Menj és többet ne vétkezzél - mondja Jézus. És már tudtam, nem azért, hogy betartassa a törvényt. Hanem azért, hogy óvja őt a szenvedéstől. Hogy óvjon minket. Engem.
Mert szereti. Mert szeret." 


2017. július 16., vasárnap

Váli morzsák - folytatódik!

 

Emlékeztek még, hogy jelzett vissza a "morzsák" első részében a FÖLD szerepéből Zenta?
"Szenvedtem attól, hogy művelés alá vontak durva kezek durva eszközökkel....
...De mégis szerettem ezt az emberpárt, így mikor Ádám visszaadta lelkét Teremtőjének, én beborítottam őt jótékony szemfedőként. ..."
Egy különleges vers, sok párhuzammal Föld-Zentának a jelenetben megélt érzéseivel, így vall erről:

 Asik Veysel: Kara Toprak - Fekete Föld

Testvér, tudod, két karommal sokat öleltem, sokat öleltem
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem
Hasztalan fáradtam, mentem, erőm vesztettem
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem

Adott juhot, adott bárányt, adott hűs tejet,
Adott áldott gyümölcsöket, húst és kenyeret
Ha meg nem sebeztem, kevesebbet termett
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem
Ölét vassal megnyitottam, felhasítottam,
Szép arcát szaggattam, téptem, körömmel martam
Mégis rózsát adott nekem, nem tövist kaptam
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem
Levegőből bármit várok, csak levegőt kapok
Föld felé fordulok, imádságot hallok,
Földtől elszakítva testvér, jajj, mire is jutok,
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem
Ha valaki érdemes lesz e nagy titokra,
Halhatatlan munka marad utána,
Egy napon Veyselt is magába zárja
Hű barátom, felem, fekete földem, fekete földem.

Asik Veysel vak török énekmondó, versét Dani idézte meg az emlékezetes kiűzetés-jelenet után.

2017. július 14., péntek

Váli morzsák

Meglepetés Színház szakmai tábor 2017. július 6-9, Vál, Szent Mihály major


   Vajon felül lehet-e múlni az előző nyári tábort? Hogyan tovább? Milyen mélységek és magasságok várnak  bennünket? - ilyen és hasonló kérdések fogalmazódtak meg a szakmai vezetők részéről is az idei tábor előkészítése folyamán.  
   Megnyugtató - vagy felkavaró - válaszokra leltünk? Adjanak némi támpontot az itt következő "morzsák". A szakmai tábor résztvevőinek történetei, belső élményei abban a sorrendben, ahogy érkeznek.

Zenta:
   "Hogy a Föld szenved miattunk, azt ésszel kb. tudtam, hiszen húsz éve környezetvédelemmel foglalkozom. De testközelből ezen a hétvégén tapasztaltam meg igazán.

Színházi edzőtáborban voltam a Meglepetés Színház keretében. A bibliai rögtönzőgyakorlatok sorába a Paradicsomból való kiűzetés is bekerült. Valahogy bevillant, hogy legyek én a termőföld megszemélyesítője, melyet Ádám csak verejtékes munka árán tud megművelni.
Szépen beöltöztem, érzékeltetve puszta és tüskés voltomat. Fejemen is kendő volt, amin keresztül éppcsak következtetni tudtam személyek, tárgyak helyzetére. Szépen meglett a többi szereplő is, aztán indult a játék. Mikor Ádám és Éva kiűzettek, megjelentem én is a színen, csodásan érzékeltetve a kietlen, terméketlen pusztaságot. Éva azonban éhes volt. Ádámnak élelmet kellett szereznie. Incselkedtem-ingerkedtem vele egy-egy sovány falatért. De meg is kaptam érte a „jutalmam”. Egyszer csak bottal támadt rám és ásni, túrni kezdett. A játékba belefeledkezve hirtelen azt éreztem, hogy erőszakot tesznek rajtam. Szenvedtem attól, hogy művelés alá vontak durva kezek durva eszközökkel. Sírni lett volna kedvem fájdalmamban és szégyenemben. De mégis szerettem ezt az emberpárt, így mikor Ádám visszaadta lelkét Teremtőjének, én beborítottam őt jótékony szemfedőként. Hát ilyen az anyaföld. Szenved miattunk és mégis táplál és befogad minket."



Kép1: amit ma is az anyaföldnek köszönhetünk.. Vacsora az első este Válon. Gondos kezek terítettek, nem maradhatott el a házi lekvár. :)








  Juli:
" Így kezdődtek napjaink Válon.
A föld, a FÖLD testközelből! Az ifjúság köszönt rám 40-50 év távlatából, amikor a reggeli "testi-lelki felüdülés" kapcsán Dani vezetésével a puszta földre, a harmatos fűbe heveredtünk. (semmi pokróc) Minden porcikámmal éreztem a talaj simogatását, a fű pajkos csipkedését. Minden mozdulat, levegővétel a föld jegyében történt. Nagyon élveztem, észre sem vettem, hogy reggeli tornáztam.
Hasonlóan élvezetes volt másnap reggel a víz jegyében mozogni.
A harmadik nap pedig rátette a koronát reggeli bemelegítéseinkre. Szent Mihályhoz mentünk Zsu és Zsófi vezetésével, zenével, imával, s így megerősödve lélekben, lendületes tornával hasítottuk a levegőt. Kerek lett a VILÁG."



2016. július 19., kedd

A Meglepetés Színház 2016 nyári szakmai táboráról


I. rész: Váli belépő



A jó emlékű pilisszentiváni szakmai táborok sora után megértünk a Vál-tozásra. S lett ez évi uticélunk Válon a Szent Mihály Major, minden kényelmet kielégítő vendégházával, szabad kék egével, tavaival, lovaival, tárt szárnnyal repülő gólyáival, napkeltéivel és naplementéivel, a tó és a nádas fényeit-hangjait ablakain át beengedő, mégis mindig csöndes kápolnájával, a kertkapuban Szent Mihály arkangyal védelmező, ifjú-harcos szobrával –nem utolsó sorban a major-gondnokkal és kedves családjával, házirendjével és szabályaival…




Tűző napsütésben utaztunk és igazi kánikula-időt fogtunk ki a tábor négy napjára – ennek okán többször csobbantunk az úszásra alkalmas tó tiszta vizében. És mérhetetlen jó volt felhőtlenül újra együtt! (Felhők persze voltak – lásd alább! )




Ahogy a váli major kis tavai rejtett tóösvényeken összetartoznak, ahogy a nádas zeg-zugain átúszhatunk egyik tág térből a másikba, úgy úszunk félelmes biztonsággal életünk színtereiről az életünket tükröző bibliai színterekre – mert a Gondviselés titkos ösvényei mindeneket összekötnek. Az évek során műhelyek, próbák, előadások folyama kovácsolta egybe kis csapatunkat, és a nyári táborok! A biztonság, hogy a zuhanót megtartja a többiek alkotta háló, hogy láthatatlan ajtók megnyílnak, s hogy áldott pillanatokban kifejezi magát a kimondhatatlan.

A szakmai tábor felépítése nincs a véletlenre bízva, bár természetesen ott működik benne a Véletlen… 

Két szakmai vezető – Ildikó és Tünde - építi fel műhelyekre bontva a tábor menetét, azon területekre összpontosítva, ahol fejlődnie kell a színészeknek és a zenei stábnak. 


...hamarosan folytatjuk... :)                                                           

                                                     (B. Éva- T. Zsófia)